Magamról

fotó1Radnai Yvette

Eredeti végzettségem gyógypedagógus, képességfejlesztés és tehetséggondozás profillal alapítottam 12 évvel ezelőtt egy fejlesztő központot, majd az évek során a kreativitásomat a lakberendezésben is szerettem volna kamatoztatni, új utakat nyitni, ezért elvégeztem az OKJ lakberendezői, enteriőrtervezői képzését.
A képzéssel párhuzamosan a 3D látványtervezést is elsajátítottam és vizsgáztam 3D látványtervezői szakirányon, mely végzettség, jártasság, napjainkban már elengedhetetlen részévé vált a lakberendezői tervezőmunkának.

Olyan szerencsésnek érezhetem magam, hogy már a képzés alatt is számos megkeresést kaptam tervezésre, valamint több alkalommal indultam terveimmel pályázatokon, melynek során lett Archline „hónap képe” díjam, más alkalommal pedig kiemelt pályamunka díjjal tüntetett ki a szakmai zsűri, ami nagy elismerést és pozitív visszaigazolást jelentett számomra.

A képzés után intenzív tervezői időszak kezdődött, 2018 februárban jelent meg egy magazin lapjain az első általam tervezett lakás  (A Mi Otthonunk magazin 2018/februári szám), azóta számos alkalommal közölték munkáim a különböző magazinok. Az Otthon Magazinban, és A Mi Otthonunk magazinban megjelent munkákat tartom a leg említésre méltóbbnak.

 Számos közületi munkámra büszke vagyok. Terveztem és lakberendeztem üzleteket, irodákat, magán orvosi rendelőt, szállodát is. Volt szerencsém tervezni pl a BOCK Ermitage szálloda szobáit Villányban, a Life Balance Medical Centert Pécsett, ami egy több szakrendelőből álló magán rendelőcentrum.
Nagy örömmel tervezek bármilyen típusú lakást, szeretek a különböző stílusok között mozogni, szeretem mind a műemlékjellegű, klasszikus polgári, mind a modern, letisztult formavilágú épületeket, lakásokat. Szívesen tervezek üzleteket, rendelőket, munkahelyi és közösségi tereket egyaránt.

Célom, hogy olyan enteriőröket hozzak létre, melyek jó funkcionális elrendezésűek, alkalmazkodnak a megrendelők személyiségéhez, életformájához, és a hely szelleméhez.
Fontosnak tartom az összhang megteremtését a burkolatok, bútorok, textíliák, kiegészítők között. Szeretek mindig valami izgalmas pezsgést vinni a terekbe a letisztultság, jól megkomponált összhang mellett.

 IMG 6042

 

Megjelent: 3036 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. január 23., csütörtök 12:18

Copyright 2020 by Radnai Yvette. Made with ♥ by Amepot.

Keresés